Vendégkönyv

Nagyon fontos a visszajelzés, mert ennek tudatában javíthatom ki mindazt, amit csinálok, vagy nem jól csinálok. Tanfolyamok után egy héttel kérek visszajelzést, van-e még hatása a hallott anyagnak a hallgató mindennapjaira. Azért osztok meg párat ezekből, hogy tudja mindenki, mire számíthat, ha egy hétvégét  rászán arra, hogy megismerje önmagát biológiai és lelki szinten egyaránt.

Visszajelzések

Lauró Tamás

Kedves Karesz !
Nagy élmény volt a Veletek töltött 3 nap Kiskunfélegyházán, ezúton is köszönöm.
Úgy érzem elindultam egy helyesebb irányba, azonban szeretném a kisebb -
nagyobb testi tüneteim függvényében konfliktusaim tisztázásában segítségedet kérni. A germán gyógytudomány remek alap a jelenlegi tüneteim/ konfliktusaim tisztázásához, de a célom Isteni Tamás újra felfedezése. Azonban most még a félelmeim cicncálgatnak. Kérlek segíts a sok apró tünet konfliktusainak és ezek esetleges összefüggéseinek tisztázásában egy konzultáció keretében. Hogyan van erre lehetőségem ?

Bánfi család

Születésnapi köszöntő
Kedves Karesz!
Szeretnék magam és családom nevében még legalább ugyanennyi erőben, egészségben, szeretetben, boldogságban eltöltött születésnapot kívánni Önnek :) Én és a családom lelkes hallgatói vagyunk minden héten mind a két webkonferenciának. Köszönjük ezt a hatalmas tudást amit átad nekünk hétről hétre, a végtelen türelmét (Rékával együtt) szeretetét. Csodálatos amit az emberekért tesznek!
Végtelenül hálásak vagyunk, hogy akik nem végeztünk tanfolyamot, mi is részesei lehetünk a keddi webkonferenciáknak, lebilincselő az előadásmódja, nagyon sokat lehet minden konferenciából tanulni, meg a fórumból is, meg abból a sok anyagból is amit feltett ide az oldalára. Tényleg csodálatos ez a Germán Gyógytudomány, hála Dr. Hamernek és Önöknek.
Én személy szerint sokat gyógyultam már Ön által: elhagytam a vérnyomás csökkentőt, a gyomorsav közömbösítőt, az antidepresszánst, a pajzsmirigyem és az emésztésem is helyreállt. A térdem még nem tökéletes, de dolgozok rajta, hogy teljesen meggyógyuljon, igyekszem minél jobban elengedni a makacsságomat, meg a bosszankodásomat. A férjemnek is már csak ritkán fájdogál a dereka. Én és a családom már több mint 1 éve fogyasztjuk az algát, amit szintén Önnek köszönhetünk, ami szintén csodálatos dolog. Azóta tele vagyunk energiával, egészségesek vagyunk, jó méregtelenítő hatása van. Tervezzük hogy mind a hárman elmegyünk valamikor tanfolyamra, csak őszintén szólva, még soknak tartjuk hogy a három napon keresztül reggeltől estig odafigyeljük ilyen sok információra, még ilyen irányban erősödnünk kell :)

Még egyszer hálás köszönetünk mindenért. Sok erőt, kitartást, jó egészséget kívánunk

SZERETETTEL: Bánfi család (Ildi, Dezső, Brigi)

Bánfy család

Születésnapi köszöntő
Kedves Karesz!
Szeretnék magam és családom nevében még legalább ugyanennyi erőben, egészségben, szeretetben, boldogságban eltöltött születésnapot kívánni Önnek :) Én és a családom lelkes hallgatói vagyunk minden héten mind a két webkonferenciának. Köszönjük ezt a hatalmas tudást amit átad nekünk hétről hétre, a végtelen türelmét (Rékával együtt) szeretetét. Csodálatos amit az emberekért tesznek!
Végtelenül hálásak vagyunk, hogy akik nem végeztünk tanfolyamot, mi is részesei lehetünk a keddi webkonferenciáknak, lebilincselő az előadásmódja, nagyon sokat lehet minden konferenciából tanulni, meg a fórumból is, meg abból a sok anyagból is amit feltett ide az oldalára. Tényleg csodálatos ez a Germán Gyógytudomány, hála Dr. Hamernek és Önöknek.
Én személy szerint sokat gyógyultam már Ön által: elhagytam a vérnyomás csökkentőt, a gyomorsav közömbösítőt, az antidepresszánst, a pajzsmirigyem és az emésztésem is helyreállt. A térdem még nem tökéletes, de dolgozok rajta, hogy teljesen meggyógyuljon, igyekszem minél jobban elengedni a makacsságomat, meg a bosszankodásomat. A férjemnek is már csak ritkán fájdogál a dereka. Én és a családom már több mint 1 éve fogyasztjuk az algát, amit szintén Önnek köszönhetünk, ami szintén csodálatos dolog. Azóta tele vagyunk energiával, egészségesek vagyunk, jó méregtelenítő hatása van. Tervezzük hogy mind a hárman elmegyünk valamikor tanfolyamra, csak őszintén szólva, még soknak tartjuk hogy a három napon keresztül reggeltől estig odafigyeljük ilyen sok információra, még ilyen irányban erősödnünk kell :)

Még egyszer hálás köszönetünk mindenért. Sok erőt, kitartást, jó egészséget kívánunk

SZERETETTEL: Bánfi család (Ildi, Dezső, Brigi)

Bódis Rita

Kedves Réka és Karesz!

A K.k.félegyházi tanfolyamon vettem részt,köszönöm a felismeréseket ezúton is!
/az én testem volt aki a verést elszenvedte/
A sok feltöltött anyag között most találtam meg a B.L.Hit biológiáját,hát elképesztőnek találtam!Eddig is rengeteg mindent megtaláltam az oldalatokon,de ez nagyon összeszedett!
A tanfolyammal kapcsolatban csak annyit,hogy az én meglátásom szerint sokat segít,ha tanfolyam előtt sok előadást megnéz az ember,mert sokat segít a megértésben.Rengeteg az információ és jó ha közben már valamire rá tudunk rögtön "bólintani",nem akkor halljuk először.
További jó munkát Nektek!
Remélem még találkozunk!
A már fél Isteni bioboltos Kecskemétről:
Üdvözlettel,öleléssel:
Rita

Juhasz. Monika

Kedves Reka es Karesz!
A visszajelzesem picit tobb idot vett igenybe mint 1het,En Karcagon lehettem veletek a 3csodas napon. Mentsegem talan,hogy a 3nap utan szinte azonnal probara is tett az elet... Mit is sajatitottam el a toletek tanultakbol. A legnagyobb proba edesapam hirtelen, gyors frekvencia valtasa es az a konfliktus ami elinditott feletek, egy rosszindulatu nyirokcsomo attetes diagnozis...es a tobbi aprosagrol nem is beszelek. Talan nem veletlen, es jo is hogy ennyi ido eltelt, igy tokeletesen latom... mi is az amit kaptam toletek. Az, hogy a testemben nincs rosszindulat es attet az biztos...a mutetem utan 5honappal tokeletesen egeszseges vagyok, es errol kontroll papirom van... :) es ezt kemo, sugar, es gyogyszer nelkul... Edesapam frekvencia valtasat megertettem es elfogadtam.. Tobb, nem eves hanem evtizedes aprobb problemaim tuntek el... Persze vannak meg megoldatlan konfliktusaim epp ezert orulok, hogy hamarosan a varosomban lesztek igy termeszetesen ujra ott a helyem a 3napon..:)Mikor megkerdezik tolem hogyan tudtam ezeket megoldani?A valaszom Reka, Karesz es a German gyogytudomany es persze kellek hozza En is, mert"a beteg nelkul a betegseg nem gyogyithato! "es nem mulik el nap hogy naponta 2x a tukros gyakorlatot ne vegeznem nem alszom el haraggal soha... Halas vagyok minden nap mindenert ami az eletemben tortenik,es szinte folyamatosan hallgatom a' hameri zenet" Vegul, de nem utolso sorban koszonetet szeretnek mondani neked Reka es Karesz,amit ezzel a levellel nem tudok tokeletesen kifejezni... KOSZONOM ES HALAS VAGYOK NEKTEK!!!
Monika :)
Ui:elnezest az ekezetekert.. Nem vagyok toppon a mobil kutyukben... :) :)

Nagy Katalin

Drága Réka és Karesz!
Küküllőkeményfalván (Szeptember 15-17) tartott Turbó tanfolyam után 3 napig nagyon, nagyon , nagyon boldog voltam (nem lehetett velem beszélni, nem is tudom, hogy tudtam végezni a munkámat az irodában, azt hiszem ösztönösen). És azért voltam nagyon boldog 3 napig, mert 3 nap alatt sikerült megoldani a 3-as pontú (Munkafüzet félelem skála) félelmemet. És mindezt a TI segitségetekkel és a csoport minden egyes tagjával egyetemben. A mai naptól kezdve ráirtam egy fehér lapra a következő 4-es pontértékű félelmemet, amit természetesen nem fogok megoldani 3 nap alatt, mert egyedül kell dolgoznom, de biztos vagyok benne, hogy sikerül megoldani egy hét alatt, és ha egy hét, akkor biztos vagyok benne, hogy egy hétig megint nagyon boldog fogok lenni. Összesen hat darab félelmet irtam le a munkafüzetbe, amit meg fogok oldani. És természetesen megajándékozom magam ugyanannyi boldogsággal is. Remélem, amire megoldom ezeket a félelmeimet, sikerül emlékezni legalább öt elkövetkező más konfliktusra, hogy legyen amin dolgozzam majd az elkövetkezőkben. Nagyon várom a következő "Székely" tanfolyamot, jó egészséget, és minden elképzelhető jó kivánok, szeretettel,
Nagy Kati

Turbócsiga

Nézzétek Gyuri videóját! (ha nem tudsz rákattintani, másold a címsorba..)
https://www.youtube.com/watch?v=j_aHkvND7D0

Eszter

Kedves Réka és Karesz!

Hihetetlen mennyiségű ERŐ és SZERETET van bennetek. Hálás vagyok nektek, hogy felnyitottátok szemem és sikerült kinyitnom lelkem, szívem, a TI segítségetekkel. Úgy érzem felszabadultam, teljesen más ember lettem, más gondolkodásmóddal. Elfogadtam és újra szeretem önmagam és azokat az embereket, akikre eddig rossz szemmel néztem!!! :) Köszönöm, hogy eljöttetek Csíksomlyóra és megtartottátok nekünk ezt a felejthetetlen előadást.
Mindenkinek ajánlom! Szakítson időt magára... csak 3 napról van szó és megváltozik az élete :)
Ölellek benneteket, CSürös- Hegyeli Eszter

Horváth Imre

Kedves Réka és Karesz!

Nagyváradi előadáson voltunk,szinvonalas és kitünő előadásokat hallhattunk, amelyekben ott az igazság!Csodálatosan éreztük magunkat,rengeteget tanúltunk az emberi test a lélek és a szellem működéséről.Azóta gyógyítom magamat és egyre jobban vagyok.
Köszönjük nektek Réka és Karesz hogy megismerhettük a Gemán Gyógytudományt és Hamer professzor tanításait!
Sok ilyen szinvonalas tanfolyamot kívánok még Nektek!!!!

Üdvözlettel:Horváth Imre

Veres Judit Maria

Pió atya Magyarországról szóló próféciája:

“Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra.”

Arra vágyom, hogy TI - Dr. Budai László a Germán Gyógytudomány terjesztői - és a hozzátok csatlakozó egyre több orvos, “paciens”/ isteni gyermek, hozzájáruljon/segitse e gyönyörű madár kirepülését. Kérjük Isten segitségét és a nagyhatalmú őrangyal védelmét a Kárpát_medencére, az egész világra.
Köszönöm Istennek, hogy megismertelek benneteket, hogy résztvehettem a múlt hét végén (2017aug 24-27)- Nagyváradon- általatok tartott előadáson + 3 napos tanitáson. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egészségesen , boldogan, hitében megerősödve akar élni.

Niki

Sziasztok Réka​ ​​& ​Karesz​!​

Nem​ ​b​í​rtam magamban tartani​,​ hogy ne os​sz​am meg veletek​,​ hogy mi t​ö​rt​é​nt velem ma reggel :)
Itt hallom a f​ü​lemben azt az egyetlen mondatot amit Karesz a 3 nap alatt elmondott..
NEM KELL ELHINNED​,​ CSAK PROBALD KI :)
H​á​t ma az t​ö​rt​é​nt velem​,​ lehet kicsit vicces lesz de mostans​á​g sz​ó​dabikarbon​á​t haszn​á​lok izzad​á​s ellen​...​ ​P​r​ó​b​á​lok leszokni a t​ö​bbi vacakr​ó​l ​é​s felvittem a h​ó​naljamra​,​ ami frissen le volt borotv​á​lva​... ​ ugye nem a jelenben voltam​,​ hogy ilyet tettem​,​ mert am​ú​gy eszembe sem jutna hiszen mindj​á​rt​ a​ reakci​ó​ a pirosod​á​s kipattog​á​s :) ​ ​és eszembe jutott a R​é​ka sztorija​,​ amikor leforr​á​zta a l​á​b​á​t​... ​ ​Gyorsan r​áraktam a kezem egy vizes zsebkend​ő​vel ​é​s bocs​á​n​a​tot k​é​rtem​,​ hogy ezt tettem ​é​s elmondtam​,​ hogy ezent​ú​l jobban fogok figyelni ​é​s nem teszek ilyet t​ö​bbet, ​é​s ELM​Ú​LT :))))))))) tiszta piros volt ​é​s nagyon h​ó​lyagos..​. és aztán semmi..
H​á​t mit mondjak elakadt a l​é​legzetem j​ó​ ​é​rtelemben :))))

Jobb dolog nem is t​ö​rt​é​nhetett velem ebben az ​é​letemben​,​ hogy MEGISMERHETTELEK TITEKET​ ​ :-​)​ teljes szivemb​ő​l k​ö​sz​ö​n​ö​m nektek​,​ amit tesztek ​é​rt​ü​nk ​é​s hogy ennyi szeretetet adtok nek​ü​nk.
Ezt le sem lehet ​í​rni​,​ hogy milyen ​é​rz​é​sek kavarognak bennem, de ahogy ezt ​í​rom nektek potyognak a k​ö​nnyeim​,​ mert nem tudom nektek megk​ö​sz​ö​nni el​é​gszer.

Vigy​á​zzatok magatokra​!
​M​inden szeretetem​m​el k​ü​ld​ö​m ​ö​lel​é​sem nektek​!​

Niki...

Péntek Lajos

Kedves Karesz!
Köszönöm a lehetőséget hogy ott lehettem a karcagi előadásodon. Nagyon tetszett.
Minden jót kívánok neked és kedves párodnak. Remélem hogy még találkozunk.
Szeretném ezt a tudást elsajátítani magasabb szinten, hiszen az emberek a szeretet
és a harmónia hiányát először a betegségen keresztül láthatják manifesztálódni.

Áldjon meg az Isten kedves barátom!

Kriszta Győrből

Drága Réka és Karesz!
Általatok olyan magasságokba kerültem, annyi lánctól szabadítottatok meg a hétvégén, hogy a mi csodás, részletekben gazdag anyanyelvünk sem elég, hogy kifejezzem.
Szeretet, áldás. s hála, mely életemet azóta kíséri.
Már az első nap írtam Nektek... így utólag olvasva veszti értelmét, s láttatja, mennyire földhöz ragadt a megfogalmazás. Akkori tudatosságom mégis próbálta jelezni, mennyit lendített rajta, amit aznap átadtatok.
Biztosan tudom, hogy valami csodálat történt velem vasárnap, hiszen már délben éreztem, a szemem gyullad. Másnapra annyira begennyedt , öröm volt megélni! Egész nap fájt, feszített, szúrt, viszketett. 2 oldalnál többet nem tudtam olvasni. Fantasztikus, hogy ahogyan megélem lelki fejlődésemet, a testem újrateremti önmagát.
Amiért késztetést éreztem az írásra...
A kisfiam pénteken az iskolában felejtette a rollerjét. Mikor hétfőn ez tudatosult bennünk, elküldtem, hozza haza az udvarról. Nem találta meg. Megbeszéltük, hogy ma reggel érdeklődje meg, esetleg az iskolában valaki elrakta-e, mielőtt zárt?. Nemleges választ kapott.
Van a településünkön egy facebook csoport, gondoltam írok bele, hátha segít. A legnagyobb szeretettel köszöntem meg, hogy valaki elrakta a szakadó esőről, vagy sajnálva, hogy egyedül árválkodik, elvitte magával haza. CSak szeretnénk most már visszakapni...
Már vacsoráztunk, mikor csengettek, hogy láttak egy hasonló rollert az egyik bandánál a faluban. Tudom, milyen gyerekek alkotják, gondoltam magamban, na, nesze. Megkaptad. :-)
Fogtam a kisfiamat, elmentem hozzájuk. Láttuk az udvaron lehányva. Csengettem, közben kértem a fiamat, nézze meg, biztosan az övé-e.
Percek kellettek, mire megjelent az egyik srác... Rövid beszélgetés után hálával a szívemben megköszöntem, hogy megtalálták. A kisfiam annyira örült neki, hogy látható módon megkönnyebbült a fiú akinél egyértelműen tudtam, hogyan jutott hozzá.
Örök hála, hogy olyan tapasztalást adhattam a kisfiamnak, ami velem tart majd akkor, mikor úgy döntök, hogy itt az idő. S talán arra a másik fiúra is jutott a gyertya-fényéből.
Ölellek Benneteket!
Kriszta

Isteni Edit

Kedves Réka és Karesz!
Szeretném leírni, mit érzek, mit adott nekem ez a tanfolyam. Nagyon nehéz szavakba formálni azokat az érzéseket, amit érzek. Ezért megkértem az Isteni Editet, írja le mindazokat az érzéseket, amit adott nekem ez a tanfolyam.
Második alkalommal vagyok ezen a tanfolyamon. Első alkalommal csak kapizsgáltam a tanultakat. Ez abból is fakad, hogy én ápolóként végeztem és azokat a tanításokat cáfoltad meg, amit az iskolában tanultunk. Tehát ki kellett lépni a biológiai testből és a lelki- és szellemi tan szerint kellett látnom. Második alkalommal a tanfolyamon már értettem, mit tanítasz. Mint a szivacs úgy szívtam magamba a tanultakat, bár még van mit tanulni!
A másik nagy élmény vízválasztót adott az életemnek. 30 évig Jehova tanúja voltam, az utolsó 10 évben már nem éreztem jól magam, mert azt éreztem valami hibázik. Az embereket beskatulyázzák és otthagyják. Kerestem a lelkem az igazságot. Mindent megértettem. A "szeretet szabaddá tesz".
Ez a kulcs mondat. Ott hagytam az egyházamat. Semmi félelem nélkül. A félelmet beprogramozzák az emberbe.
Megtanultam ezen a tanfolyamon: nincs félelem. Mi Isten gyermekei vagyunk nem az egyházé. Vissza kell térnünk ebbe a szellemi életbe. Sok munka van, mert sok program van az emberben. Nekem a kitartás a nehéz, mert szeretném minél hamarabb érezni az igazi énem.
Nagy segítség volt a tanfolyam, még abban, hogy megtudtam miért agyvérzésben halt meg az apám. Apám rájött, hogy "rászedték", ez lett a halála oka, ha nem jövök el erről nem lesz tudomásom.
Végül szeretnék még többet tanulni. Embereken segíteni. Alkalmat majd megkapom. Úton van már.
Másképp látom a világot. Hálás vagyok, hogy megláthatom ezt az új világot. Minden földi teremtménybe, tárgyba, tárgyak mintázatába Isten teremtését látom. Kinyílt a világ. Minden, ami jön része az életemnek, ad valamit jobbá tesz. Nem fogom magam sajnálni, örök életem van. Aki él vele az megtapasztalhatja, aki nem az a saját élete. Szabad akarat van. Ezt a szabadságot soha nem éreztem. Olyan érzés, mint aki 30 év után kijön a börtönből. Még nem tudja mire is használja a szabadságát. Még szoknom kell ezt a szabadságot.

Áldást kívánok a munkátokra! Minél több ember érezhesse a szabadságot!

Üdvözlettel: Isteni Edit 2017 február 11

Jankovics Andrej

Drága RéKaresz !

Nagy örömmel és boldogsággal töltötte el a szívemet, amikor megtudtam, hogy hetenként kedden is lesz webkonferencia. Egy amolyan kisebb tanfolyamot kapunk ismét Tőletek keddenként.
Mindannyian kaptunk már Tőletek valamit egy-egy tanfolyam ideje alatt. Egy álmot, egy-egy megfontolandó gondolatot, tanácsot, sok-sok érzéseket, bátorságot, reményt, ... Mindenki valamit, amire éppen abban a pillanatban szüksége volt, és azt a visszavezető utat, amit nekünk kell megtenni és tovább folytatni a mindennapi életben.
Úgy is mondhatnám, hogy mindenkinek ki van jelölve egy sínpár, már a születésekor s azon kell haladnia az élete során. Van, amikor akadályok kerülnek ere a sínpára. Időnként letérünk erről és úgy döntünk, hogy nem a saját vágányunkon haladunk tovább.
Az életünk során nem mindegy, milyen sínen vagyunk. Hogy egy biológiai sínen vagy az életünk sínjén.
De mindenre van MEGOLDÁS. Minden egyes sínen vannak váltók . Csak meg kell találni őket, és használni ezeket, és olyan állásban állítani,hogy irányt válthassunk.
Esélyt adtok akik ide látogatnak erre a webkonferenciára, hogy visszatérjen mindenki a maga saját élete sínjére.
Az internetre felrakott videókkal sokat segítetek ezeket a váltókat megkeresni, és a helyes irányba fordítani.
Van Bennetek valami különleges tulajdonság, ahogy gondolkozásra tudjátok ébreszteni az embereket.
Az emberek idővel sok mindent elfelejtenek, amit mondotok, és elfelejtik, amit tesztek értük. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak, az, hogy milyen érzéseket váltottatok ki belőlük a tanfolyamon, a webkonferencián vagy az életben egy beszélgetés alkalmával. Ezek az érzések mindig elkísérik Őket az útjukon, s ha kell újra felidézhetik bármikor, ha szükségük van rá. Emlékezni fognak rá.
Sok-sok sikert kívánok a webkonferencián!!!
Én már nagyon várom!!!!! Este ott leszek!!!!!! Köszönöm hogy e-mailbe értesítettetek, hogy lesz ilyen alkalom.
A lelketek egy-egy újabb rezdülését ismerhetem meg már most keddenként is. Köszönöm, hogy vagytok!!!!!!!
Hurrá kedd van!!!!!!!!!!! és holnap szerda !!!!!!!

További gyönyörű szép napot kívánok a kedves barátaimnak!

Boldogasszony Anyánk áldását kérve vigyázza utatokat,tetteiteket és álmaitokat.
Baráti szeretettel ölellek Benneteket: Andrej

Lili

Számomra végtelen szépségben és jóságban telt az a hétvége is, illetve az utána következő időszak is.
Feltöltődve, megerősödve könyveltem el magamba, hogy a tudatosságommal nem vagyok egyedül :-),sok visszaigazolás volt a Karesz mondandójában,sokszor éreztem,hogy nekem mondja :-),ezért hála és köszönet Neki.
Réka tisztasága, jó szándéka is átütő volt.
A végén pedig Tamás élőzenés lezárása igazán méltó befejezése volt a hétvégének :-)
Akit csak érdekelt, annak ömlengtem rólatok és a GNM-ről...(nem takarékos izzóként)
Csak köszönetet mondhatok,a sorsnak,hogy pont akkor voltam és ott,ahol Ti. <3
Üdv. Lili
2017 február 9

Zsuzsa

Kedves Réka és Karesz!
Annyi mindent tudnék írni az elmúlt másfél hétről, hogy nem is tudom hol
kezdjem.Megpróbálom röviden :D
Először is, köszönöm Nektek is ezt a csodálatos hétvégét! Sokféle helyen
megfordultam már, amik mind segítettek az utamon, amik hozzásegítettek
ahhoz, hogy végül Veletek és a többi résztvevővel találkozhassak, de egy közös
motívuma mindegyiknek volt. Megmaradt a magány. Az ősbizalom
megtapasztalása pillanatok alatt szertefoszlott...
De most nem. A múlt hét éjszakáin sokat potyogtak a könnyeim, mert úgy
elöntött a hála érzése, hogy nem fért el a szívemben. Még most, ebben a
pillanatban is könnybe lábad a szemem...
A tanfolyam utáni héten, egy csoda volt az élet.Többen meg is kérdezték,
mi történt velem, mert úgy megtáltosodtam. Megtapasztaltam, hogy amiként
én megváltoztam, úgy minden és mindenki megváltozott körülöttem.
Csodálatos élményben volt részem emberekkel, őszinte gondolatokat osztottak
meg velem. Például hosszú évek óta először volt egy mély és őszinte
beszélgetésem az apukámmal
Eldöntöttem, hogy magánvállakozó leszek, és már csak 3 rövid műszakot
vállalok gyógyszerészként patikában. Már 17 évesen is természetgyógyász
akartam lenni, mert az egészséggel és a jóléttel szerettem volna foglalkozni, de
akkor még meg lehetett félemíteni. Az elmúlt 8 évben, elvégeztem a
homeopátiát, jegyzeteteket készítettem gyógynövényekről, tibeti
hangtálterápiával is foglalkozom két éve, de sohasem vállaltam fel ezeket
igazán. Szóval múlt szerdán reggel felébredtem, s úgy döntöttem, bevállalom,
és léptem. Érdekes volt figyelni, ami körülöttem zajlott. Persze Bella retteg
rendesen. A főnököm pedig igazán igyekezett is félelemben tartani. Aztán a
férjem megölelgetett, s annyit mondott: Nyugi Bella, nem halunk éhen.
Napjaim során igyekszem a pillanatban maradni, s hagyni, hogy megéljem azt,
ami éppen történik.S ez azért sikerül jobban mint máskor, mert bár sokat lehet
ilyenről olvasni,most nem szavak csengnek a fejemben, hanem meg van az
élmény, és fel tudom idézni az érzést, hogy milyen úgy létezni, hogy minden
úgy van, ahogy lennie kell, s hálás vagyok az életemért, az új napért.
Igyekeztem jól megfogalmazni, mit is érzek és élek meg. De még szép és
képies anyanyelvünk szavaival sem igazán tudom leírni.
Szeretettel:Zsuzsa

Hajnalka Csíksomlyó

Draga Karesz es Reka !
Nem tudom betartani azt a bizonyos hetet,maris muszaly megosztanom
erzeseimet.
Be kell vallanom ket ilyen csodas emberrel mint Ti nem nagyon
talalkoztam. .Mosolyog a lelkem,hisz vegre megkapta a jelent amely egyetlen
bizonyossag.Ulok a csendben,felre teve regi gondolataimat.Ez a bizonyos csend
lelekben megerint magaval ragad es boldogga tesz.
Megjobban raebredtem ezekbol a csodalatos tanitasokbol, hogy a
valosagom a Szeretet amelyben elek, megbocsajtok, elengedek, koszonettel
es halaval vagyok.
Elmem es lelkem felszabadult uj erot meritve hisz elfogadom Onmagam.
Magamba szivom a Feny erejet, ahol kovetni akarom valodi celjaimat.
Mikor penteken megismertelek Benneteket tudtam es ereztem, hogy nagyon
sokat fogtok nyujtani elmemnek, lelkemnek. Ereztem, hogy sokkalta tobbek
vagytok, oriasi ero, szivtol szivig fakado komunikaciot kaptam.
Toletek megkaptam draga Karesz es Reka azt a bizonyos magas rezgest a
lelkemnek, ami eltolti oszinte, feltetelnelkuli szeretettel es ami a
legfontosabb a lelkem vissza tert a valodi Hit utjara. Ket olyan lelek vagytok
akik irant oriasi megbecsulest erzek, tiszteletet, szeretettet
.Raebredtem vasarnap,hogy a lelkem nem csak a fajdalomtol sirt hanem orom
konnyek is amelyek gyokeret szortak szet eletemben .
Tudom azt, hogy magamban mindig friss viragok fognak nyilni illatozni es
egysegben elni. Hala,koszonet Nektek.
Mikor megfogtuk egymas kezet felismertem, milyen a magyarnak egyutt, egymas
karjan, kez a kezben, mosolyban, boldogsagban, szabadon elni.
Ahogyan Karesz tanitottal: Ha En vagyok,minden van.
Ha Mi vagyunk akkor minden lesz!
Draga Reka, amikor a lanyt atolelted abban a lelki tusakodasaban, felismertem
az oszinte tenyleg szivtol szivig valo torodesed. Tobb tanfolyamon voltam de
ilyenbe meg reszem nem volt. Ez a valodi sziv, amely abban a pillanatban eggye
valt azzal a 73 emberrel. Csodasak, Szeretettre meltok vagytok.
Alig mentetek el es mar varnalak vissza, hallgatnalak a halhatatlansagig.
Koszonet, Hala ezert a kulonleges, ertekes hetvegeert.
Sok sok szeretettel olel, puszil Benneteket Hajnalka

Veronika

Drága Karesz!
A Germán tanfolyam óta folyamatosan jár az agyam, emésztem a hallottakat, az első
tanfolyam is fantasztikus volt, ámbár nekem túl tömör. De így a második után, mikor
a kép kezd összeállni, és egy jó párszor arcul csap a felismerés, hát ennek hatását
választékos szókincsemmel sem tudom ide leírni.
A logika egyértelmű a mondandódban minden tanfolyamon, csak talán elsőre az
ember tudata nem hiszi el, és nem akarja befogadni azt az információt, ami szöges
ellentéte annak, amivel egész életében tömte a társadalom, az orvosok, az iskola, a
szomszéd, és mindenki más. Egész életünkben tiltakozunk ezen dolgok ellen, de a
tanfolyamon mindenki rájöhet, hogy nem kell ez ellen tiltakozni, hanem saját
magunknak, nekünk Isteni lényeknek változtatnunk kell ezen a családunk és
közvetlen környezetünk jól felfogott érdekében.
Nekem személy szerint az az érzésem, hogy valami felemelő csoda ezeknek az
információknak a tudatában lenni, és nem tudom elégszer megköszönni, hogy ott
lehettem újra.
Hatalmas ölelés Nektek:
Veronika

Szabina

Drága Karesz!
Megvártam az egy hetet a tanfolyami visszajelzéssel :-) Sajnos a hétköznapi rohanás kicsit
kiragadja az embert azokból a fantasztikus érzésekből, melyekkel távoztam a tanfolyamról, de
azért igyekszem figyelni most is a tanításokra.
Én imádtam a tanfolyamot! :-)
Nem konkrét betegség miatt mentem - bár van bajom nekem is - hanem én gyógyítani
szeretnék. Régóta tudom, hogy nem elég csak a testet gyógyítani, a tartós gyógyuláshoz a
lelket is kezelni kell! Sőt, ott kell elsősorban kutakodni.
Már terveztem egy ideje, hogy meg szeretném tanulni a GNM-et, leveleztünk is erről, hogy
volt némi dilemmám. Most örülök, hogy téged választottalak, hogy tőled tanultam, hiteles
voltál nekem nem csak az orvosi múltad miatt, hanem sok minden más miatt is: a szeretet, az
adás, az elfogadás, az alázat, az összefogás, a segítő szándék mind-mind meghatározók a
személyiségedben, melyek a tanításokban is visszaköszönnek.
Nagy volt a kíváncsiság bennem egész végig, ittam a tudást, az információkat, az érzéseket!
Nagyon köszönöm, mert nagyon sokat kaptam a tanfolyamtól!
A GNM csodálatos dolognak tűnik, abszolút logikusnak és kézenfekvőnek, persze át kell még
rágnom és sok mindent meg kell értenem, de nagyon szeretnék majd "gyógyítani" ezzel a
módszerrel. És hogy mit kaptam még a hameri tudás mellé? Ezt nehéz megfogalmazni, mert
inkább érzések. Jó volt ott lenni, olyan volt, mintha közeli barátokkal lettem volna együtt,
nagyon sok életvezetési, életmóddal, gondolkodásmóddal kapcsolatos pluszt is kaptam,
rengeteg felismerést, mely tovább segít az úton, amelyen egy ideje haladok. Nagyon tetszett
például, hogy köszönd meg, hogy megtanított valaki megbocsátani, meg hogy légy a
pillanatban, a szabadság-szeretet, de ezek egyáltalán nem könnyű dolgok.
Már említettem többször a dalokat ... nekem nagyon fontos a zene, főleg a magyar zene,
aminek a szövege értelmes, a lelkemhez szól, és a lelkemből énekel.
Mikor újra hallgattam őket, nagyon sok érzést hozott ki belőlem. Ezt köszönöm neked! A
tanfolyam ily módon felépítve nagyon erősen hatott rám, jó volt ott lenni, részese lenni.
Örülök, hogy megismertelek és még sok nagyon csodálatos embert ismertem meg ott, akikkel
átéltünk együtt valami szépet, valami fontosat, valami egységélményt.
GNM ide vagy oda, azért nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, a szeretetteljes emberi
kapcsolatok. :-)
Köszönöm!!!
Szeretettel: Szabina

SM Ági

Kedves Karesz és Réka!
Örömmel jelentem, hogy működik... nálam is! Megfigyeltem és visszagondoltam, a tegnapi nap
miben is különbözött az eddigiektől? Abban, hogy tegnap
1. olvastam a „Mi a fenét keresek én itt”-et,
2. félelmet oldottam, és szeretettel elengedtem őket,
3. bár eszembe jutott, hogy valamikor valaki a görényhez hasonlított, már majdnem beleestem az
egó csapdájába, aztán mégis azt gondoltam, hogy anélkül nem az lennék, aki most vagyok... és ehhez
mindenki "munkájára" szükségem volt, egyébként is imádom az állatokat, tehát
4. megköszöntem jót, rosszat egyaránt!!!
És suhantam! Úgy tekertem a szobabiciklit, mint egy egészséges ember! Közben kérdezgettem a
családtól: Nézzétek már! Látjátok? Látjátok? Még most is könnybe lábad tőle a szemem! Bár ez
nekem nem nehéz, de akkor is! Szóval: nem elég egyiket-másikat csinálni (magamról beszélek),
hanem mindegyiket kell, és nem feladatként, hanem tényleg önmagam iránt érzett szeretetből!
Nem tudom kifejezni,több, mint nagyon örülök érzés!!!
Üdv: Ági
2016.10.19.

Robi és Erika győr

Kedves Karesz!
Legelőször is szeretném megköszönni azt a csodálatos hétvégét amiben részünk lehetett.
Tudom, hogy 1 hetet mondtál, de tovább már nem bírom magamban tartani a tapasztalataimat.
Vasárnap este a közös énekkel és az ölelésekkel megváltozott az életünk. Erikával együtt, de
külön-külön is nagyon sok tanfolyamon vettünk részt, tapasztaltunk is sok mindent, de azt
amit ezen a hétvégén, még sehol, semmikor.
Amióta a búcsúzáskor azt mondtad nekem, hogy Győrben tapossam ki azt az utat, amely
lehetővé teszi itt helyben azt a tevékenységet, amit végezni szeretnénk – én nem is a földön
járok, hanem repdesek. Már nagyon régen nem éreztem magamat így! Tényleg mintha nem
lenne akadály, csak teremteni kell és azok megadatnak.
Ezalatt a néhány nap alatt olyan dolgok kezdődtek el és látszanak megoldódni, amikre már
hosszú-hosszú évek óta várunk. Már kb. 15-en jelezték a részvételi szándékukat a decemberi
tanfolyamra. Olyan régi – új barátok jelentek meg az életünkben, ami elképesztő. Az
ismerősök kérdezik, mi történt velünk, mert nem értik a változást, csak látják rajtunk. Jó
értelemben esünk-kelünk a tapasztalásokon. Nem ragozom tovább, de még órákon keresztül
tudnám mesélni a pozitív élményeket.
Köszönünk mindent és ölelünk sok-sok SZERETETTEL!
Robi és Erika

Maca

A tanfolyam első napja: Mikor lesz már vége? Mindjárt elalszom? Mit mondott? – Már megint nem
figyeltem! Fáradt vagyok. Nyűgös vagyok! 21:00 nem bírom tovább… Mezomi? Térjünk már a lényegre. –
Jah, hogy arról beszél….. Megváltozik az életem? (???)
A tanfolyam második napja: Délelőtt: Ez tényleg mondd valamit! Tényleg ekkora hülye vagyok!? Így
elb…tam? De érdekes…. Délután: Úgy bekajáltam, mindjárt elalszom! Miről van szó? Aha, ez tényleg így
van! Még mindig álmos vagyok! Este: De jókat beszél! Igen…. ezt én is így csináltam! De hülye voltam!
Személyes konzultáció dokival: Maca bőg, hülye, lehull a lepel, ölelés, „Ennyi?!”, És én eddig cipeltem ezt a
súlyt? És miért is?
A tanfolyam harmadik napja: Ezt vártam! Itt fog leesni a tantusz! Reggeli izgulás… Jöjjön már az Évi és
menjünk!!!! Itt vagyunk! Délelőtt figyelés, Ebéd után figyelés (nem számít, hogy megint belaktam). Azta! Ez
k…va jó! Ennyi? Tényleg csak ennyi? Este: Most tényleg vége? Ne már!!! Még! Még! Még!
És az élet megváltozik! Nem tudod az életet ugyanúgy tovább színlelni. Nem tudsz megállni az mellett,
hogy:
„elkaptam egy göthöt az iskolába” –
„pajzsmirigy túlműködéses vagyok”
„Meddőség!!!”
Mert mindenre tudod a választ! A gondot csak én okoztam!!!! És tessék, itt van a megoldás. Oldd meg a
problémáid! Ennyi??!!!
Igen, ennyi.
A megoldás ÉN vagyok.
És ami a tanfolyam utána történt: Semmi és minden!
Szóval (és itt rátérnék a lényegre!): Másnap (2013.12.09.) bementem dolgozni (iskolába) vissza a ködös,
csúfos, ítélkező, szörnyű valóságba. Minden ugyanaz, semmi sem változott! Csak én! A Doktor Úr szavai
kísérnek azóta is, mindig hallom a fülembe, a szavakat, melyek megváltoztattak. Nem tudok a dolgok felett
elmenni, („elkaptam az egyik gyerektől a náthát", „úgy zavar, hogy múlt héten azt mondta…”) kiejtett
szavak miatt rágódunk, a múlton merengünk, a jövőbe tervezünk. És mi van a jelennel? Azzal ki
foglalkozik?????????
2014.01.02. És igaz lett! Az életem megváltozott! Szavakban leírhatatlan, kifejezhetetlen az, hogy miként
változott meg minden. A múlt mozdulatai, beidegződött kliséi még mindig tartanak, persze csak egy
pillanatig, hiszen utána jön a tiszta és önzetlen valóság, amit gondolok, amit megtanultam a tanfolyamon.
Illetve hazudok, hiszen nem megtanultam, hanem csak hallottam. A „tanulási” résznél tartok csak, de
számomra már ez is haladás. Próbálom, illetve nem is próbálom, hanem véghez viszem egy-egy klisé
átformálását.

Lenke és Levi

Drága Réka és Karesz,
Nagyon boldogok és végtelenül hálásak vagyunk Nektek - nagy fiammal együtt,
hogy ott lehettünk a 2015.07.03-05 közötti hétvégén tartott hajdúnánási
tanfolyamon.
Áldásos és szeretettel teljes a TI munkátok, amire a mai világban nagyon - nagy
szükség van, ami a rövid tanfolyami ottlétünk alatt - megítélésem szerint a
gyakorlatban is jól megállta a helyét. Értem alatta azt, hogy nem vizet
prédikáltatok és bort ittatok.
Nagyon hitelesek vagytok és az az erő, ami árad belőletek- frenetikus,
isteni- valódi példa értékű és mutató.
Az ott hallottakat és látottakat át kell élni, meg kell tapasztalni - ezt
kívánom a további tanfolyamokon a résztvevőknek, mert szavakban nem
adható át.
A tanfolyam után tudatosult bennem, hogy eddig miért nem gyógyultam meg és
ha a továbbiakban is ugyanazt folytatom, akkor minden marad a régiben.
Karesz említetted, hogy a puding próbája az evés- hát ez nagyon így van,
mert a minden napokban a " FIGYELJ ODA" megtanulására kell időt és energiát
fordítani, hogy a JELEN-ben tudjunk maradni, azaz megélni a pillanatot.
Az agyunk termeli a gondolatokat, mert ez a dolga, és ezt kell kezelnünk, mert
sajna nagyon gyorsan elvisz és ripsz- ropsz megint valamelyik időben sétálgatunk.
Pusztán a Germán Gyógytudomány ismerete nem elég a gyógyuláshoz, amit én
már 2009-től ismerek.
Nagyon jó megoldási kulcsokat kaptunk Tőletek, amit ha használunk működik, és
Döntés kérdése valóban, hogy mit csinálunk magunkkal azaz "egészként vagy
félként" akarunk a továbbiakban létezni.
Fiam is sok mindenen változtatott és már legalább mi ketten "nem szedjük szét
egymást "úgy mint korábban és már ez is maga a CSODA, bízunk benne, hogy
így is marad- sőt még jobb lesz a kapcsolatunk..
Engem a tanfolyamotok mindenképpen elvitt egy új világba- egy
“másik" szemléletbe -úgymond kapu nyitó volt.
Véleményem szerint a JELEN megélése a légy TUDATOS, ami el is hangzott
részetektől - külön tanfolyamként is megállná a helyét megfűszerezve a
SZERETET állapotával.
Én a magam nevében tudok nyilatkozni, és azért gondolom ezt, mert nekem ez
volt eddig a legnehezebb (tudatosnak maradni-figyelni) illetve az érzéseim
megélését is gyakorolnom kell még.
Remélem, hogy hamarosan a Haladó tanfolyamra is eljutok vagy el tudunk menni
és akkor ismét találkozunk.
Hivatásotokhoz a legjobbakat kívánjuk.
Sok-sok szeretettel és hálával: Lenke és Levi

Kristóf

Úgy gondolom, igazán megérdemlitek, hogy elmondjam milyen hatással volt rám az alap-és emelt
szint, úgyhogy ezt még gyorsan hozzátoldom az előző emailemhez !
A lényeg hogy gyakorlatilag a figyelmem tudatosan a jelenben igyekszem tartani a nap minden
percében ennek köszönhetően nincsenek félelmeim, illetve ha elő is jön, azt azonnal észre veszem és
ha tudatosítani tudom - és legtöbbször sikerül akkor szerte foszlik ha mégsem tudok rajta felül
kerekedni, akkor csak gyakorlom hogy bízok elfogadom ÉS KAPOK SEGÍTSÉGET általában nagyon
gyorsan beigazolódik hogy nem volt mitől félnem .
Úgy érzem, hogy a jelenben maradás a kulcs az gyakorlatilag mindent megold a régi félelmeim szerte
foszlottak - de ebben nem vagyok teljesen biztos- viszont az tény, hogy testi fájdalmaim először
felerősödtek és azóta egyre jobb a panaszaim eltűnőben vannak. Volt egy nagyszerű falat
konfliktusom, ami megajándékozott egy jó kis torokgyulladással, amin keresztül kiváló alkalmam nyílt
a GNM tanulmányozására és a hallottak megélésére. A tükör módszert naponta többször is csinálom
és egyre idegenebbnek érzem a tükör képem, ahogy csökken az azonosultságom a testemmel .
Nagyon köszönöm nektek hogy megosztottátok velem ezt a tudást hihetetlenül gyors és gyakorlatias
kívánom nektek, hogy a lehető legtöbb emberhez jutassátok el és ehhez megkapjatok minden
segítséget!
KÖSZÖNÖM !!!!

Timi

Drága Karesz és Réka!
Számomra csodálatos dolog, hogy az általatok kapott gondolkodást, nézetet
napról napra tudom alkalmazni a munkám során. Egy betegemtől ma kaptam
egy csodálatos köszönőlevelet, mely már azt mutatja számomra, hogy
másként közelítem meg a dolgokat, eredmènyesen, sokkal-sokkal
hatékonyabb a munkám igy és könnyebb.
Mivel már le tudom azt tenni, hogy nem én akarom megoldani a problémáját,
megadom a honlapotokat. Meghallgatják, elgondolkodnak....
ÓRIÁSI SEGITSÉG VAGYTOK!!!
A betegek másként jönnek a kezelésekre, és a felelősség nem engem terhel!!
MEGÉRTIK HOGY VAN LEHETŐSÉG MÁSKÉNT GONDOLKOZNI!! HATÉKONY!!
Óriási hála szívemben!!
KÖSZÖNÖM
TIMI

BÉLA

Kedves Karesz!
Nem akarom még elkiabálni a dolgokat, de valami változott. Úgy érzem sikerült
felfognom, megértenem, hogy a tojás és a tej nem akar nekem rosszat, ez a saját
hülyeségem miatt volt mind. A múltkor, mikor írtam Neked, tojást vacsoráztam,
mindenfajta kételkedések nélkül. Élveztem az ízeket és szeretettel vacsoráztam.
Reggelre semmi viszketés, szárazság, pirosság nem volt a nyakamon.
Nem nagyon akartam elhinni. :)
Tegnap "kénytelen" voltam tejpor helyett egy kis tejet tenni a kávéba, ki kellett
próbálnom. Fél éve nem mertem inni, annyira súlyos volt tőle mindig. Erre most
meg sem kottyant. Igyekszem nem visszahozni ezeket az idiótaságaimat. Most
még kíváncsi vagyok, de úgy érzem meggyógyultam.
Hála Neked, hogy segítettél ebben! Megértetted velem, hogy hogyan működöm
és értem végre, hogy minden értem van, nem ellenem. Még van egy-két kisebb
problémám, de a legnagyobbat megoldottam. Jöhet a többi! :)
Minden jót Neked!

Orsi

Drága Karesz és Réka!
A februárban Szegedről hozott lángot azóta is őrizzük és adjuk tovább.
Pikkelysömörös kollégánk azzal, hogy megnézte a honlapotokat és MEGÉRTETTE,
meggyógyult. Másik fiatal kolléganőnk colitis .... ból letette a gyógyszerét és kontroll
vérvétel eredménye tökéletes.
Azóta a budapesti tanfolyamon volt egy barátnőm, ő is csodálattal beszélt a három
napról.
Hálával gondolunk RÁTOK! Attilával és a barátokkal sokat emlegetünk.
Jó munkát és pihenést!
Orsi és családja

Olga

Drága Karesz!
Drága, mert olyan értéket képviselsz, ami számomra a legdrágább kincs.
Közel egy éve készültem a képzésedre, de nem volt hiábavaló a
várakozás. Részben fel tudtam csigázni az érdeklődésemet, részben pedig
fel tudtam viszonylag készülni. Sok filmet megnéztem és sokat
olvastam. Igaz már évek óta foglalkoztatott a KAPCSOLAT TEREMTŐ
GYÓGYÍTÁS ezt már néhány esetben sikeresen is alkalmaztam. Minél
többet olvasok és tanulok egyre inkább kitárul a tér és rájövök, hogy mennyire
keveset tudok. Nagyon-nagyon sokat jelentett számomra ez a
három nap, amit Kiskunfélegyházán együtt voltunk. Nem mondom, hogy tisztán
látok mindent,de legalább a kulcs a kezemben van.
Van még mit fejlesztenem,hogy tudatosuljon mind az a sok információ amit a
kezembe adtál. A lelkesedésem közel két hét távlatából egyre nagyobb és ez
boldoggá tesz. Élvezem,hogy működik sok minden amit tanultam. :-) Igen az
első az, amit a szívem diktál. Ez, amit tudatosan beépítettem az
életembe. Nem mondom, hogy zökkenő mentesen működik,de "csinálom" :-)
Próbálom kibogozni magamat a báb-ból ,de ha nem tudom egyedül megoldani
a problémámat szeretném a segítségedet kérni. Van olyan mélyen fekvő
konfliktusom, amit még nem tudtam a felszínre hozni egyedül,de dolgozom
rajta.
Köszönöm a sorsnak, hogy fogja a kezemet és irányít .Köszönöm,hogy az
utamba tett és köszönöm Neked azt a sok segítséget, amivel
gazdagítottad az életemet. Köszönöm azt a frekvenciát amitől másként
hallom a szívem dobogását.
Sok szeretettel ölellek : Olga

Mónika

Drága Réka!
3 hete írtam neked, nem mondom, nem épp vidám levelet.
Most jön az életvidám levél !!!!
Réka, képzeld, 1 hónapi bénultság után 3 napja egyedül ültem fel az ágyban,
majd egyedül ültem át a kerekesszékbe, így vártam a szomszédom, aki munkába
indulás előtt, 7 órakor jött kisegíteni az ágyból. Úgy megölelgettük egymást,
boldogan puszit nyomott az arcomra.
Szóval azt hiszem megtört a jég… azt hiszem, amit én gyártottam magam alá, és
azon csúszkáltam már jó ideje.
Aztán ideültem a géphez, és írtam egy jó reggelt üzenetet a facebook zárt SM
csoportunkba….
1 nap alatt 178 „tetszik” érkezett, és nagyon sokan írtak nekem kommenteket.
Mindenki velem örült!
Ma reggel már alig vártam, hogy 6 óra legyen, mert már annyira szerettem volna
felkelni. Már 1 órája pakolgatok, úgy szeretném, ha körülöttem is rendezett
környezet lenne.
Nem nagyon hittem Neked múltkor, hogy „innen felfelé vezet az út”, de így lett.
Köszönöm a biztatásodat, sokat jelentett.
Kérlek, meséld el Karesznak is, tudom, ő is velünk örül.
Ígérem, rendszeresen beszámolok hogylétemről.
Szeretettel: Mónika

Márta Szeged

Kedves, drága Karesz!
Végtelen öröm töltötte meg a szívemet, lelkemet a tanfolyam három napja alatt!
Tiszta élményként őrzöm szavaid hitelességét, igaz szeretetedet, emberségedet,
szaktudásodat, hivatásszeretetedet, hitedet és azt a fantasztikus egységet, amelyet a
Te kisugárzásod teremtett mindnyájunkban!
Jó volt hallgatni, hogyan működünk biológiai és lelki szinten! Utat mutattál, értékes
lendületet adtál a mindennapokhoz. Újra és újra olvasom az előadások alatt írt
jegyzeteket. Próbálom a hallottakat, látottakat tudatosabban átültetni a gyakorlatba.
Figyelek a szeretet rezgésére. A héten végleg el tudtam engedni (még) egy
azonosultságomat.
Minden csodálatosan működik, békét teremt! Hálásan köszönöm!
Ha bármiben segíteni tudok Szegedről, kérlek, jelezd, szívesen és örömmel teszem!
Boldog vagyok, hogy megismerhettelek!
Szeretettel ölellek:
Márta

Kati

Sziasztok, Isteni Réka és Isteni Karesz!

A tegnapi tanfolyam után (2016.12.04) csak annyit mondtam búcsúzóul, hogy köszönöm, nagyon sokat kaptam Tőletek. Akkor még nem igazán voltam vele tisztában, mi az a sok.

Ma már tudom.
Én voltam az a bizonyos "hiperspiri" /úgy emlékszem ezt a kifejezést használtad Karesz/aki 30 éven keresztül rohangált egyik tanfolyamról a másikra és kiolvasott egy könyvtárnyi könyvet.
Ti mutattátok meg, hogy ebből a rengeteg információból mi a lényeg.

De talán ennél is fontosabb, hogy láttam 3 napon át 2 olyan embert, akik
már az Isteni Énjüket élik, azt, amit már én is oly régóta keresek.

Hálás köszönettel: Isteni Kati

Kati és Tomi

Drága Réka, drága Karesz!

Nagyon szépen köszönjük ezt a 3 csodálatos napot, amit Veletek tölthettünk! Hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy lehetőséget adott nekünk arra, hogy megismerjünk Benneteket!

Eddig azt mondtam, hogy én már másodszor vettem részt ezen a 3 napos csodán.
Ma azt mondom, még csak másodszor.

Nem lehet Benneteket eleget hallgatni. Az ember legszívesebben minden napját Veletek töltené, Benneteket hallgatna. Annak örültem, hogy a párom is kedvet kapott a meséléseim után, hogy megismerjen Benneteket. Így a nyári táborotok lesz számunkra ezentúl a nyaralás, pihenés.

Nagyon szeretünk Benneteket!
Kati és Tomi

Szilvi

Kedves Karesz!

A múlt hétvégi tanfolyamodon vettem részt. A cukorbeteg kisfiú anyukája vagyok. Biztosan emlékszel, hiszen sokszor tört fel belőlem a felismerés, és érzelmek kavalkádja. Azóta teljesen megváltoztam lelkileg és másképp látom a dolgokat magam körül.

És hogy mi történt a héten:
Hát Vasárnap este például feltérképeztük a női testet a párommal. Eddig sem volt problémánk a 25 év alatt, de csodálatos együttlétünk volt. Tényleg működik, hogy légy ott, a pillanatnak élj!
Csodálatos!
És a munkahelyemen... másképp látom az embereket teljesen megváltozott a hozzáállásom, pozitívan állok a dolgokhoz, emberekhez, kimerem mondani amit belül érzek. Egyszerűen nem félek, nincs mitől!
Például: Csak 3 embert öleltem meg valamilyen okból a héten. 1 embert
megerősítettem, aki felkerült egy másik pozícióba és helyt kell ott
állnia.
És tudod egy olyan kollégámmal békültem ki, persze 4 napig erőt gyűjtöttem, akivel 6 hónapja nyilvánosan kerültük egymást és még sokszor köszönni sem köszöntünk. Megbocsátottam és átöltem kibékültünk, pedig ő bántott meg, de köszönetet mondtam neki ezért, hogy megtanított megbocsájtani. Nézett nem értett!! Nem baj, de kibékültünk.
És még azt is köszönöm neked, hogy megértetted velem, amit már gyermekkorom óta éreztem, csak nem tudtam a választ megadni ezekre az érzelmekre!

Mindig azt mondták anyuék, kollégák, emberek ó Szilvi te olyan naiv vagy mindenkiben a jót látod a rossz emberekben is! Azt éreztem ilyenkor, miért baj hogy én ilyen vagyok?? Meg ilyeneket is Szilvi te mindenhol ott vagy, olyan vagy, mint egy nagy gyerek! Miért baj ez kérdeztem magamban, miért baj, ha néha gyerekként viselkedem:
Magamban ma már tudom a választ, mert segítettél megadni mindenre a választ, az élet értelmére a hétvégén! Persze a honlapodat folyamatosan olvasom, mert kell még a sok pozitív gondolat, amit ott is kapok!

Köszönök mindent!
Szeretettel
Szilvi

Ingrid

Szeretettel köszöntelek Mindkettőtöket!!

Képzeljétek mire lettem most figyelmes!
A tanfolyamon irtakat füzetbe többedszer írom,újra+újra,mindig valamire felfigyelek. Rájöttem, hogy a találkozásunk óta nem vettem be semmit (savra, görcsre, májra, fejre). Egyszerűen sikerült olyan dolgokat letudni, olyan egyénektől megszabadulni, akik eddig lefelé próbáltak húzni. Büszke vagyok magamra! Tudok mosolyogva nemet mondani!Nincs már lelkiismetet furdalásom mások miatt! ....foly.köv.

Nagy ölelés nektek!
Ingrid

Napról napra egyre jobban sikerülnek az események körülöttem!
S ráébredve arra,hogy én a biztos rögös utat választottam,örömmel tölt fel; meditációm közben jött egy kép,miszerint a rögök kapszkodók a feljebb jutáshoz! Viszont a már sokak által símára tapodott úton(birka útvonal) nagyot lehet hátra siklani!!

Már minden nap mosolyogni tudok a tükörbe!
A gyermekeimnek megtanítottam a bűvös mondatot:Igazad van!-t.
Ezt büszkén kipróbálták az őket becsmérlő társaikon,és teljesen feldobódva
jönnek azóta haza. Vetik le félelmüket.
Miota a könyveket olvasom,szépen göngyölödik a múlt szőnyege, s állnak össze a képek,lassan már (rèm)regénnyé. Nem félek többé tőlük, tudom, hogy az üvegajtó zárva, áthatom mi minek volt a következménye, de már nem szorít többé!

Már este sem aggódok a holnapért,így az éjszakáim is nyugodtak,néha én
ébresztem a vekkert,ha 1-2perccel előbb nyitom ki a szemem.
Minden nap az egészségem tökéletesítése a cél,hogy másoknak
is segíthessek!....

Olyan jó volt Veletek találkozni,mint amikor hazajönnek a várva várt nagy testvèrek,beszámolva életükről az itthon maradott "apróságoknak"!
Már várom az újabb találkozást sokunkkal, együtt!

Ildike

Sziasztok!

Szeretném megköszönni az együtt töltött hétvégét, a segitséget, amit számunkra
nyújtotok.

A tanfolyamotok alatt tudatosult bennem, hogy az önértékelés hiánya az emberek
alapvető problémája, ebből indul ki legtöbb negativ megnyilvánulás. Mindezeknek tudatában egy más minőségi életet lehet élni és másképpen szeretni.

Tanfolyamok garmadát lehet elvégezni, de úgy érzem, ti rávilágitottatok a lényegre: jelenleg ahhoz hogy emelkedni tudjon a tudatszintünk, a belső önértékelésben kell megerősödnünk és abban, hogy megtaláljuk a kapcsolatot az isteni énünkkel. A többi csak részletkérdés.

Szeretettel ölellek benneteket.
Marosvásárhelyről,

DADA

Fú... :D

Nem célom regényt írni, de muszáj leírnom az első tanfolyammal kapcsolatos megélésem. "Szerencsére" olyan a helyzetben vagyok, hogy abban a
Tudásban/Hitben nőttem fel, melyről az egész előadás szólt. Mivel számomra természetes volt az érzelem nyelve, ahogy nőttem és egyre iskolázottabb/tudatosabb lettem, eléggé meglepett, hogy lehet NEM így élni, sőt, gyakorlatilag egyedül vagyok a környezetemben.
Mikor megjött az e-mail a semmiből, hogy lesz egy ilyen-olyan előadás, gondoltam a széles látókör sose hátrány,legalább más aspektust is meghallgatok. Utánanéztem az előadónak, első benyomásom, a "Jéé Magyar Gregg Braden" volt.
Az első előadást úgy hallgattam végig, hogy az algákon, és az ennyire részletes biológián kívül mindennel tisztában voltam, de mondom az ismétlés/újra felismerés sosem árt :)
Mikor szóba került, hogy a következő naptól 3 napos tanfolyam veszi kezdetét, egyből megjelent a felismerés,hogy én terveztem el, hogy ide kell jönnöm, mert a tanfolyam ki fogja egészíteni a tudásomat. Tisztában voltam minden elméleti résszel, egyetlen körcikk hiányzott a diagramomból, a elmélet tudatos összekötése a biológiával.
Na mondom akkor ha itt kell lennem, akkor ezt fogom megtanulni. Csütörtökön még összesen 3000 forintom volt élni, de tudtam, hogy bent leszek a tanfolyamon. Nem telt el fél óra, a megoldás magától jött, pénteken reggel 10-kor már az előadást hallgattam.

Végig ment a harmadik nap... és basszus... ahogy ott álltam kézen fogva csupa olyan emberrel, mint én, olyan egység élményem volt (és ahogy láttam szinte mindenkinek), hogy majdnem bekönnyeztem. Óvodás korom óta nem sírtam, teszem hozzá. Volt már hasonló élményem meditáció, és egyéb módon, de gondolom nem kell mondanom, ez megunhatatlan. Több olyan emberrel találkoztam, akik azzal foglalkoznak, amerre néhány hónapja fejlődni szeretnék.
Végül is Én kértem nem igaz? :)

Miután kijöttem a teremből, hazáig váltakozott a mosoly – vigyor - röhögés. Annyi energiám volt, olyan boldogságérzéssel, hogy már csak nevetéssel jöhetett ki. Több, mint egy órán keresztül nevettem az előadás után. A barátnőm nevetve kérdezgette, hogy min nevetek, de nem tudtam megszólalni.

Köszönöm, hogy megadtad/tudatosítottad a hiányzó darabkámat, hálás vagyok érte.
Új generációs 24 éves diák vagyok, és úgy érzem, mi meg fogjuk élni ezt az új típusú,
"anyagmegmaradásos" aratást, mellyel a forrás ismét valami új megtapasztalására készül.

Aki eljut Karesz egy tanfolyamára, biztos lehet benne, hogy jó felé halad. És igen, az utolsó nap megörökíthetetlen, ezzel mindenki tisztában lesz, aki végig üli. (Meg amúgy is, a Mátrix rögzíti, igaz-é? :D)

Namaste Mindazoknak, kikhez egyszer eljutnak ezen sorok :)
DADA (Klement G.)

Éva

Annyiszor kezdtem el ezt a levelet megírni, valahogy egyszer sem jutottam a végére!
Nem is tudom szavakkal leírni azt az érzést, ami lejátszódott bennem, azon a két csodálatos hétvégén!

Úgy vártam a tanfolyamot, mint egy első bálozós nagylány élete első bálját! :)
Izgatottan, kíváncsian vártam, de tudtam, megkapom a választ a sok kusza gondolatra, bizonytalanságra, ami addig kavargott bennem. Litániát készültem írni, de nem tudom, hol kezdjem, ezért csak annyit:
Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

Hálás vagyok azért az óriási segítségért, amit Tőletek kaptam, azért a hatalmas tudásért, információ halmazért, amit megosztottatok velünk! Ittam a szavaidat, nem győztem jegyzetelni, mert minden mondat aranyat ért, amit mondtál!

Hogy milyen hatással volt rám a tanfolyam, arról regényt tudnék írni, most csak röviden pár mondatban:
Igyekszem a majmommal jóban lenni, és az irányítást átvenni tőle! :)

Jobban figyelek a belső hangomra, nem engedem meg, hogy a tanult szabályok eltérítsenek.
Naponta többször sikerül a most- ban, a pillanatban lenni. Folyamatosan söpröm és dobom ki a szemetet az agyamból, és a zsákomat, amit a hátamon cipeltem kiürítettem! :)

Jó úton vagyok ahhoz, hogy megtaláljam önmagam és küldetésemet is.
Végre megértettem, miért nem működött 30 évig az a sok könyv, amit olvastam, kijegyzeteltem, a rengeteg videó, amit rendszeresen néztem, a tanfolyamok, a programozásaim és a teremtéseim sem tetszettek!!! :)

Az érzelmet nem adtam hozzá, amire most ráébresztettél, hogy érezzem is azt, amit
gondolok, amit teremteni akarok! Az Imáimat is másként, érzelemmel mondom már, hálaadásként. Mindenért hálát tudok adni! :)

Kiléptem a "megmentő" szerepéből is!
Azóta rendszeresen írom le papírra a nemtetsző dolgokat és égetem el. Nagyon jól
bevált, megkönnyebbülök tőle.
A szeretet és a hála az irányadóm, és ez nagyon jó érzéssel tölt el! :)
"Annyi mindent kéne még elmondanom!"- még előttem van az a kép, amikor búcsúzóul elindítottad ezt a dalt, olyan hiányérzet kapott el, furcsa érzés volt, amit most is érzek, amikor meghallgatom.

Hálásan köszönök mindent! Várom a következő előadásod, és remélem hamarosan
élőben is kapunk utánpótlást a tudásodból Baján! :)

Szeretettel gondolok Rátok!
Hála és köszönet: Éva

Tiborc

Kedves Réka és Karesz!

Páhiról írok a "zűrös házból". Ma beszéltem Tónival és szóba került a diabéteszem. Vagyis, hogy most már nincs. Aztán végiggondoltam az időket mikor igen erősen kétségbe voltam esve -a gondolattól, hogy talán egész életemben szurkálnom kell magamat-, az előadásodat, a Rékával megesett beszélgetést, az algát, az azonnali baráti és szeretetteljes segítséget, a látogatást és az áldást. Köszönettel tartozom - tartozunk Nektek!

(Meforál szedését egy héttel a terheléses vérvétel előtt abbahagyva, és az azt megelőző este és éhgyomor után is cukrosat fogyasztva, 6 körüli értékek voltak beleértve a visszamenőleges százalékot is HbA1c.)

A feleségemmel szeretnénk részt venni a jövő heti Kiskunfélegyházán tartandó tanfolyamotokon. Ha erről tudnátok ismertetőt küldeni azt megköszönnénk.

A családom nevében is ölelve Benneteket!
Tiborc

Marietta

Kedves Doktor Úr!

Talán emlékszik még rám (Budapesten fogadott 09.11-én)!
Az akkori beszélgetésünk végén kérte tőlem, hogy időnként mérjem a
vércukromat, és referáljak róla:

A héten készítettem egy vérkép elemzést, melynek az eredménye:
Vércukor 6,9, HbA1C 6,8
Idén májusban ezek az értékeim:
Vércukor:9,1 HbA1c 8,2 voltak

Az algát 3x2 szedek, a lelki dolgaimon dolgozom... (amiket megbeszéltünk).

Marietta

Csilla és Robi

Kedves Karesz!

Még "csak" 2 hét telt el a kiskunfélegyházi 3 napos tanfolyam óta, de ami azóta
történik velem és Csillával, azt nem lehet leírni, csak megélni- átérezni.
180 fokot fordult velünk a világ és ez jó- NAGYON JÓ! :)

Dióhéjban: 2 hete nem káromkodom, 2 hete nem lehet felidegesíteni, 2 hete nem
nézek teleVÍZIÓT- na jó, a foci vb- t azt igen- szigorúan reklámok nélkül, 2 hete nyolcvannal közlekedek főúton az autóval és meglátom azt a sok szépet, ami mellett eddig elsuhantam, 2 hete megélem a pillanatot, 2 hete "csoda" történt velem-velünk, amit Neked és legfőképp magunknak köszönhetünk.

Először persze furcsa volt minden, próbáltam megmagyarázni a dolgokat, utána
viszont rájöttem, hogy nem kell magyarázni semmit sem, minden úgy tökéletes,
ahogy van! :)

Mondtam is magamban, hogy kíváncsi vagyok, mert "minden csoda 3 napig tart", de
nem így történt, az örök elégedetlen Robit elhagytam valahol 2 hét magasságában és
egyáltalán nem hiányzik.

Folyamatosan zárom le magamban a régi dolgokat- sérelmeket- agyalásokat, amik
csak úgy előbukkannak a "semmiből".

Múlt héten befizettem a júliusi tábor előlegeit, írom a kért adatokat:
Nagyon várjuk, hogy újra találkozzunk Veled és a Többiekkel, mindig jó érzés Rátok
gondolni, olyan igazi jó libabőrözős!

Baráti Szeretettel és Üdvözlettel,
Csilla- Robi

Aranka

Kedves Réka és Karesz!

Örülök, hogy ott lehettem a marosvásárhelyi tanfolyamon, örülök, hogy
ismerhetlek titeket.
Valamikor olvastam a Hammer doktor könyvét, de más valamit olvasni és más
ha valaki ilyen jól elmagyarázza az összefüggéseket, ahogy Karesz tette. Ott minden világos és érthető volt, sajnos ez még nekem nem megy.
De ott a könyv és táblázat, van ahol utána nézni, amiből tanulni.

Bár a szombati nap volt a töményebb, a pénteki bevezető nagyon kellett hozzá,
nekem az tetszett jobban.
A vasárnapi dolgokból már sok mindent ismertem, de ettől volt teljes.
Én is már rég óta foglalkozom hasonló dolgokkal, mindig is érdekelt, hogy maradhatunk egészségesek, vagy ha mégsem, hogy tudjuk rendbe hozni, azt, amit elrontottunk. Mert, hogy nem az orvos fog meggyógyítani az biztos.
Hisz nem is ő betegített meg.

Szóval nagyon jónak találom a tanfolyamot és nagyon hasznosnak. Mindketten
csodálatos emberek vagytok, egy igazi isteni áldás a ma embere számára.

Vasárnap egy asztalnál ebédeltünk és beszélgettünk. Akkor azt mondtátok, hogy oda mentek tanfolyamot tartani, ahová hívnak. Nagyon örülnék, ha Csíkszerdába is eljönnétek én megszervezem a jelentkezést.
Kérlek, hogy nézzetek ki egy alkalmas időpontot erre és jelezzétek nekem.
Szeretném, ha az itteni embereknek is része lehetne ilyen csodálatos élményben,
hisz nagy szükség van a tudásra, és az egészséges, boldog magyar emberekre.

Szép nyarat kívánok!

Isten áldjon!!!

Hálás köszönettel,

Aranka

Adri

Kedves Réka és Karesz,

Egy hónap telt el a mohácsi tanfolyam óta és újjászülettem.
Most már meg tudom fogalmazni, hogy hogyan is éltem meg ezt az időszakot.
A tanfolyam után kb egy hétig repkedtem, hatalmas súlyoktól szabadultam meg (nőiességgel kapcsolatos problémám és még vasárnap éjjel az öcsémmel kapcsolatos konfliktusom is feloldottam).
Öcsémről annyit, hogy nem örültem, mikor megszületett. Féltettem a trónom négy évesen. Tíz éven át bosszút álltam (addig csikiztem, amíg be nem pisilt, megettem a csokiját stb) Majd megbántam és szörnyű lelkiismeret furdalásom volt 19 éven át. Ezért megírtam a leckéjét, mindent el szerettem volna intézni helyette, és "érte". Ő pedig a lelki szemetesének használt, addig a vasárnapig.
Tanfolyam után visszanéztem a hívásaim, ő is keresett....

Na, megoldottam még melegiben, és csak úgy hagytam, hogy történjenek a dolgok. Alig telt el 12 óra, hétfőn délelőtt vidáman hívott és újságolta, hogy mindent elintézett egyedül. Azóta sem panaszkodott!
Neki nem szóltam egy szót sem, csak én oldottam fel a vele kapcsolatos félelmeim és megváltozott a kapcsolatunk nagyon rövid időn belül!!!

Most egy új kapcsolatot építünk.

Tanfolyam utáni második héten vettem észre, hogy kislány vagyok. Gyermeki szavakat használtam, olyan hanglejtéssel. Nagyon élveztem! A harmadik héten lassan azt kezdtem el érezni, hogy kinövöm a kislányságot.

2016. december 7-én volt egy rosszullétem, fejfájás minden irányból, hidegrázás, hányinger, melegség, gyomorfájás. Egy teljes napon át kitartott. Reggel azonban új emberként ébredtem fel :-) testileg és lelkileg is.
Belső késztetésem volt arra, hogy átválogassam a ruháim (a fehérneműtől a csizmáig).
Amely ruha rossz érzést keltett bennem félre tettem, és el fogom égetni. Azokat tartom meg, amelyek jó érzéssel töltenek el és megyek vásárolni. A vásárláshoz az segített hozzá, hogy a spórolási mániámat feloldottam.

A szemem is kihúzom :-) Most már nőnek érzem magam!

Egyre többet gondolok a babákra, ekkor egy nagyon érdekes élményem van:
nagy szeretet tölt el és úgy érzem, hogy ők is ott vannak velem abban a szeretetben.
A gerincemen végigfut a hideg, fel-le, majd úgy kiráz, hogy a vállaim is beleremegnek.

Mindez nagyon jó.
(2016. április óta próbálkozunk)

Sokkal nyugodtabb vagyok, nincs gyomoridegem a munkahelyen, nem pörgök fel.

Elfogadom az embereket és a helyzeteket, úgy ahogyan vannak.

Van még mit feloldani, ezért a gyakorlatokat folytatom.

Mindez egy hatalmas élmény volt számomra és hálás vagyok minden rossznak,
mert azok nélkül ezt nem élhettem volna át.

Az iránymutatásért pedig köszönet Nektek!
Áldott, Békés Ünnepeket Kívánok!