kézenfogva

Párkapcsolati bajokról

A jó párkapcsolat kettős pilléren alapul, amelyek nélkül nem létezhet jó kapcsolat: - hogy csodáljuk a párunkat és - hogy van közös feladatunk.

E két oszlop nélkül a szerelemnek nincs jövője. Nem számít, hogy azért csodáljuk-e a párunkat, mert kellemes a megjelenése (természetesen ez változhat az idők folyamán), vagy hogy az erejét, az érzékenységét csodáljuk, vagy egyszerűen csak jól érezzük magunkat a jelenlétében.

Az sem játszik különösebb szerepet, hogy a közös feladat a gyerekek nevelése, egy üzleti vállalkozás létrehozása vagy valami sajátos életforma kialakítása. Csak az a fontos, hogy meglegyen a közös cél. Ha a két oszlop közül valamelyik hiányzik, akkor a kapcsolatnak nincs jövője, akármilyen hatalmas is a szerelem. Vizsgálja meg párkapcsolatát ebből a szempontból!

A szeretet az a tudás, hogy szeretnek – függetlenül attól, hogy közben veszekszünk, vagy különböző véleményen vagyunk egy sor kérdésben. Nem számít, hogy egymás mellett ülünk-e vagy ezer kilométer választ-e el fizikailag – a szeretet rezgései megérintik a szívünket. Az, aki mindig csak szerelembe esik, a legszebb érzéstől fosztja meg magát. Olyan, mint a pillangó, aki egyik virágról a másikra száll, ám sohasem éli meg, miként érik meg a gyümölcs. A szerelem olyan, mint a csodálatos, rövid életű virág. Az értelme a gyümölcs. Próbálja meg a szerelem ideje alatt a megbecsülést, a csodálatot megtalálni a másik iránt, keressék meg a közös feladatot, amelytől a virág gyümölccsé érhet!

A szerelem ellensége a félelem – például a félelem párunk elvesztésétől. Aki rácsimpaszkodik a partnerére, már meg is tette az első lépést annak elvesztése felé. A szeretet csak a szabadságban fejlődhet ki, csak ott élhet és fejlődhet. Aki megpróbálja erővel magához kötni a párját, az elnyomja őt, és vele együtt tönkreteszi a szeretetet is. A párkapcsolatban a nyitottság és a bizalom alapkérdések. A becsületesség is szükségszerű.

A tisztességgel a legkülönfélébb formában találkozunk a párkapcsolatokban. Választhatunk például szeretet nélküli formát, de úgy is odatarthatjuk az igazságot a másiknak, mint a     kényelmes kabátot, amelybe beburkoljuk őt, ha ő is akarja. Ne csapjuk fültövön a párunkat a magunk igazságával, mint vizes ronggyal! Ügyeljünk mindig arra, hogy párunkkal a megfelelő időben és módon üljünk le beszélgetni, és ne hallgassunk el egyetlen fontos érvet sem! Minden kapcsolatban rombolóan munkálkodnak az elhallgatott érvek, mivel valamikor mindenképpen felszínre kerülnek, és általában nagyon rossz pillanatot választanak ki erre. Őszinteség híján nem fog tartósan működni kapcsolatunk. Ez ugyanis nem egyéb, mint a kölcsönös bizalom alapja, és minden bizonytalankodás megakadályozója.

Ha kellemetlen dolgokat akar közölni a partnerével, akkor ezt mindig nyíltan és érthetően mondja el! Ügyeljen arra is, hogy ne bántsa meg őt! A megfelelő hangnemben, kellemes, együttérző szavakkal mindent meg lehet mondani.

Ha tárgyilagos dolgokról van szó, akkor maradjon tárgyilagos hangnemben, ne személyeskedjen! Ha azonban személyes dolgokról van szó, akkor mindig gondolkodjon el előzőleg: megváltoztathatónak ítéli-e ezeket a dolgokat? Ha igen, akkor beszéljen a társával – ha nem, próbálja a saját gondolkodását megváltoztatni.

Önmagával is legyen mindig őszinte! Gondolja végig, hogy valóban szereti-e a társát, vagy vannak-e más okai, amelyek miatt fenn szeretné tartani ezt a kapcsolatot. Hogy reagál, ha rájön, hogy a partnere megcsalja?

Mondjuk, bizonyosságot szerez, hogy már jó hosszú ideje van a partnerének egy másik kapcsolata, amelyről eddig ön nem tudott. Mi lesz most az önök szerelmével? Képzelje el képszerűen! Most akkor kevésbé szereti? Ha igent válaszol erre a kérdésre, akkor az nem is szeretet volt. A szeretet ugyanis nem a másik érzéseitől függ, igazából semmi külső tényezőtől nem függ.

Próbálja meg egyszer lerajzolni a szeretetét, szép színesen. Milyen színek uralják a képet? Világos, derűs színek, vagy inkább sötéten látja a helyzetet? Ajándékozza szerelmének ezt a képet szeretetének kifejezéseképpen.

Ha a szeretett személyre gondol, érez-e kétséget, gondokat, bizonytalanságot? Kísérje figyelemmel ezeket az érzéseket, mert sokat elárulnak párkapcsolatuk valódi lényegéről, állapotáról. És akkor még mindig eldöntheti, hogy elengedi-e ezt a kapcsolatot, vagy esetleg más alapokra helyezi. Most még változtathat. Dolgozhat a beállítottságán, megtanulhat

mélyebben szeretni. A szeretetet ugyanis tanulni kell. A szeretet olyan művészet, amelynek tanulását az alapoktól kezdve kell elsajátítani.

Minden látszólag pótolhatatlan veszteség végül gyógyító erőnek bizonyul. (I Ging)

 

Legtöbbünknek azt is meg kell tanulnunk, hogy kedvesebben bánjunk egymással a mindennapos találkozások során – persze ezzel nem a “nyájaskodásra” gondolunk. Arra gondoltam, hogy több szeretetet kell adnunk egymásnak anélkül, hogy “ellenszolgáltatást” várnánk el érte. Rengeteg kísérletet teszünk arra, hogy szeretetre méltóbban viselkedjünk.

Mindenki a legjobbat próbálja nyújtani, órákon át szenvedünk a fodrásznál, rengeteg pénzt kiadunk ruházatra. Sokan viselkedési tanfolyamokra látogatnak el, mások fitneszstúdiókba járnak. És mindezt csak azért tesszük, hogy szeretetre méltóbbak legyünk, hogy szeretetet vonzzunk! Eközben csak keveseknek tűnik fel, mennyire egyoldalú ez az egész. Szeretetet akarunk kapni, de nem adunk szeretetet. Az ilyen emberek szeretnek a véletlenben hinni. Azt hiszik, csak meg kell találniuk a megfelelő partnert, aki megszereti őket. Ám közben elfelejtik, hogy nekik maguknak is ideális partnerré kell válniuk. Hiszen az ideális társsal csak akkor találkozhatunk, ha magunk is ideális társak vagyunk. Megint csak a megfelelés törvényébe botlottunk: csak azt tarthatjuk meg, ami valóban a miénk. Mindenki azt kapja, ami jár neki: aki maga is középszerű, azt a középszerű partnerek találják meg. Hagyjuk a középszerűséget! Váljunk szeretetre méltóbbá, szeretőbbé, nyíltabbá, ideális társsá, és vonzzunk magunkhoz ideális társat!

Ehhez a témához kapcsolódik a féltékenység kényes kérdése. Van jogos és jogosulatlan féltékenység, és van beteges féltékenység. Mindhárom fajtát el kell engednünk! Senki sem szeret tudatosan féltékeny lenni, a féltékenység egyszerűen csak itt terem. Nem véletlenül mondják: a féltékenység olyan szenvedély, amely nem győzi keresni az okokat, hogy szenvedhessen.

A féltékenység azonban mégsem terem meg a semmiből, mindig van valami oka, alapja a létrejöttének. Csak akkor engedhetjük el, ha rájöttünk, mi az oka, ha tudjuk, miért is vagyunk féltékenyek. Minden féltékenység mögött a csekély önértéktudat lapul, az, hogy a féltékeny személy nem tudja/ nem akarja elfogadni önmagát olyannak, amilyen. Nem érzi magát annyira értékesnek, hogy a másik vele maradjon, mert önmagát nem tekinti értékesnek. Tudatosan szinte senki sem gondolkodik így: de a tudatküszöb alatt sokunkban nagyon erősen kifejlődött ez az érzés. Amelyből természetesen szintén tudat alatt, a következő gondolat fakad: ha önmagamat nem szeretem, akkor mások hogyan is szerethetnének? Ha tehát nem akar féltékeny lenni, akkor tanulja meg szeretni önmagát. Ha önmagát szereti, akkor könnyebben hiheti el, hogy más is szereti önt. És amikor a féltékenységünktől megszabadulunk, gondoljunk arra is, hogy a társunk nem a mi tulajdonunk. A szeretet csak a szabadság táptalaján tud megnőni és kifejlődni. A tulajdonlás igénye csapdába csalja és tönkreteszi az érzelmeket.

Engedje el! Ami az öné, az úgyis az öné marad!

Ami valóban a tiéd, azt nem veszítheted el, még ha eldobnád is. (I Ging)

(részlet KURT TEPPERWEIN: HA NEM BOLDOGÍT, ENGEDD EL! –

ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ könyvéből)

Ossza meg ismerőseivel:

Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email
Skip to content